raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!
Hírek- 2008 március
Hírek- 2008 március : A Ferrari már javában dolgozik 2009-es autóján is

A Ferrari már javában dolgozik 2009-es autóján is

f1hirek.hu  2008.03.10. 15:28

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, a gárda idén párhuzamosan dolgozik az F2008-as fejlesztésén és a 2009-es autón, amelyet jövőre szeretnének nagyon hamar a pályára vinni. Az olasz mindemellett arról is beszélt, hogy az istálló két olyan pilótával áll rajthoz, akik közül bármelyik megnyerheti a sorozatot idén a reményeik szerint kiválóan felkészített versenygéppel.

A Ferrarihoz kapcsolódik a hír, hogy korábbi alkalmazottját, a tavalyi esztendő kémkedési ügyének középpontjában álló Nigel Stepney-t a Nemzetközi Automobil-szövetség a minap nem tudta eltiltani a motorsportban való tevékenykedéstől. Ezzel azonban nem ért véget az előző évi kínos botrány, ugyanis Olaszországban továbbra is nyomoz a rendőrség.

A kémügy már a múlté, a csapat csak a versenyekre koncentrál

Domenicali azonban leszögezte, a Forma-1-es istállónál már senki sem szeretne az üggyel foglalkozni, ugyanis mindenki arra koncentrál, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa idén az alakulat.

"A versenyekre kell koncentrálnunk, a másik üggyel kapcsolatban már elmondtunk mindent"- nyilatkozta a La Gazzetta dello Sport című lapnak Domenicali, aki a kémügy két kulcsfigurájáról, Stepney-ről és Mike Coughlan-ről röviden a következő mondta: "Két ember túlságosan komolyan vette magát."

A csapatfőnök hozzátette azt is, hogy 2007-ben egyetlen személy árulásáról volt szó, akinek pozíciójából adódóan szüksége és lehetősége is volt arra, hogy megszerezzen bizonyos információkat. Domenicali azt is elárulta, a tavalyi eseményeknek köszönhetően természetesen szigorítottak a biztonságon, majd azzal folytatta, nagyon reméli, hogy idén sikerült olyan autót építeniük, amely képes a címvédésre.

Már a 2009-es autó is készül

"A versenygép jónak tűnik, ám erről a pályán is meg kell bizonyosodnunk akkor, amikor sor kerül a többiekkel való összecsapásra. A tavalyi autó mechanikai szempontból, illetve a kerékvetőkön való viselkedésében volt gyenge. Ezeket a hiányosságokat azonban a tervezés során pótoltuk"- árulta el az olasz, aki azt is közölte, a Ferrari már dolgozik a 2009-es autóján is. Jövőre ugyanis új aerodinamikai szabályok kerülnek bevezetésre a Forma-1-ben, mindemellett nagy valószínűséggel a slick gumik is visszatérnek a sorozatba, ezért a csapatok nagy része már a jövő évi versenygépének munkálataira is koncentrál.

Domenicali azonban leszögezte, természetesen az F2008-as fejlesztésével továbbra sem állnak le: "Egy hónapja van a szélcsatornában a 2009-es autó méretarányos modellje. Teljes munkaidőben végzünk rajta teszteket, és ismét elég korán szeretnénk pályára is vinni a gépet. Ezzel együtt párhuzamosan kell dolgoznunk az idei autón is, ám a csapat létszáma ugyanannyi maradt, nem dupláztuk meg."

Räikkönentől nem várhat ölelést az ember, Massa is bajnok lehet

A Ferrari csapatfőnöke a gárda 2007-es világbajnokáról, Kimi Räikkönenről is mesélt az olasz újságnak. Domenicali nagyon örül annak, hogy a finn nagyszerűen beilleszkedett a csapatba.

"Megértettük egymást, és a csapatnál mindenkivel szépen fejlődött a kapcsolata az év során. Kimi a saját maga módján kommunikál technikai ügyekben és élőszóban is"- árulta el az olasz. "Ő egy nagyszerű fiatalember, aki egy nem egy gazdag családból jött. Kimi olyan, amilyen, de hihetetlenül gyors. Tudja, hogy a megfelelő pillanatban hogyan koncentráljon, de szüksége van valakire, aki ösztönzi is őt erre. Az ember nem várhat tőle ölelést, az nem az ő stílusa lenne, és mi elfogadtuk ezt."

Az újság arra is kíváncsi volt, hogy Domenicali mit gondol a másik Ferrarit irányító pilótáról, Felipe Massáról, a brazil vajon elég érett-e ahhoz, hogy világbajnoki címet nyerjen idén: "Az elmúlt három évben ugrásszerű javuláson ment át. 2007-ben két vagy három olyan epizód történt, ami a mi hibánkból következett be, és ezért nem harcolhatott a világbajnoki címért. Gyorsan tanul, csak stabilizálnia kell versenytempóját. Egyébként igen, készen áll arra, hogy bajnok legyen."

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG