raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!
Hírek- 2008 március
Hírek- 2008 március : Hamilton: Räikkönen kemény csatára számíthat idén

Hamilton: Räikkönen kemény csatára számíthat idén

f1hirek.hu  2008.03.04. 19:00

A McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton biztos abban, hogy második évében sokkal jobb lesz, mint debütáló szezonjában, és egyetlen célja van, mégpedig az, hogy megnyerje a világbajnokságot. A pilóta állítja, a McLaren 2008-as autója nagyszerűen teljesít, ezért úgy véli, fel tudják majd venni a versenyt a Ferrarival, amelynek szerinte csökkent az előnye.

A brit versenyző 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a McLarennél, és szenzációs idényt zárt. A 23 éves pilóta a szezon elején zsinórban kilencszer állhatott fel a dobogóra, összesen négy futamgyőzelmet aratott és a debütáló évében a második helyen végzett az egyéni világbajnoki címért folytatott küzdelemben.

Hamiltont végül a nagy rivális csapat, a Ferrari pilótája, Kimi Räikkönen verte meg, ám a brit leszögezte, idén még a tavalyinál is jobb felszereléssel állnak rajthoz, ezért minden esélye megvan arra, hogy elhódítsa a finntől a címet. A szezon előtti teszteken mindkét istálló bombaformában körözött, Hamilton pedig biztos abban, hogy alaposan megszorongatják majd a világbajnok olasz gárdát.

"Azzal a csomaggal, ami nekünk van, kétlem, hogy Kimi csak úgy elszökik előlünk"- mondta Hamilton újságíróknak a McLaren gyárában az autosport.com szerint. "Az ő autójuk is nagyon jó, de azt gondolom, nagyon különös, hogy nem voltak ott minden teszten, ahol mi. Bahreinben rendkívül gyorsak voltak, de nem tudjuk, hogy milyen programot is hajtottak végre. Barcelonában tavaly nagyobb, három-négytized volt a különbség közöttünk. Idén szerintem sokkal közelebb vagyunk hozzájuk és nagyon egyformák a versenygépeink."

Hamilton az előző esztendőben az utolsó futamon, mindössze egyetlen ponttal kapott ki Räikkönentől a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. A brit már többször is elmondta, biztos abban, hogy erősebb lesz az idei szezonban, mert tanult a tavalyi hibákból. A 23 éves pilóta azt is hozzátette Wokingban, hogy tudja, nem szabad elvesztenie a koncentrációját, és idén sem engedheti, hogy a politika és minden egyéb elvonja a figyelmét a versenyzésről. Hamilton szerint éppen az utóbbiak voltak az erősségei debütáló szezonjában, amelyeket második évében is meg kell őriznie.

"Tudom, hogy mit várok az évtől, és azt is tudom, hogyan legyek jobb a versenyeken, illetve a kvalifikációkon. Erről szólt az egész felkészülés"- magyarázta a brit, aki azt is elárulta a tavalyi Japán Nagydíj után hatalmas volt az önbizalma, ezért nagyon rosszul érintette őt az, hogy a soron következő kínai futamot fel kellett adnia.

A pilóta bevallotta, a világbajnoki cím elvesztése is nagyon fájt neki, ám megfogadta, 2008-ban még keményebben hajt majd: "Szörnyű dolog elveszteni a trófeát azoknak, akik egész életükben ezért dolgoznak. A barátaimtól és a családomtól kapott rengeteg támogatás azonban pozitívan érintett. Az idei esztendő más lesz. Semmi kétségem sincs afelől, hogy jó munkát végzek, ám ez mást is jelent, mégpedig azt, hogy nyerni akarok."

Sokan gondolják úgy, így a korábbi négyszeres világbajnok, Alain Prost is, hogy a világbajnokság eredménye valószínűleg azon is múlik majd, hogy Hamilton mennyire tud megbirkózni az idén rá nehezedő nyomással, ugyanis mindenki kiváló eredményeket vár tőle. A brit azonban úgy érzi, nincs rajta nagyobb nyomás és felhívta versenytársai figyelmét arra, hogy 2008-ban még a tavalyinál is versenyképesebb lesz.

"Az első évben mindenki azt várja, hogy elbukj. Idén viszont más lesz, mert mindenki tisztában van azzal, hogy tudok vezetni. Tavaly újonc voltam és sok hibát követtem el"- folytatta Hamilton. "Most úgy megyek az első versenyre, hogy már nem ismeretlen világba csöppenek. Tudom, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy a mezőny elejére kerüljek."

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség